Földsugárzás mérése

A földsugárzások kimérése kizárólag radiesztéziai módszerekkel lehetséges. Olyan mérőműszert még nem sikerült létrehozni, mely tökéletesen meg tudná mérni a káros földsugárzásokat. A káros sugárzások hatása az emberi testen is mérhető. Ha hosszabb ideig tartózkodik benne valaki, akkor az aurán lenyomatot hagy. Földsugárzás mérés az emberi agy adottságán alapul. Tudatos koncentrációval ingerhatás révén tudjuk érzékelni, a szabad szemmel nem látható földsugárzásokat. A mérést csak nyugodt, szinte meditációs állapotban szabad végezni. A méréshez megfelelő tanulási periódus és sok gyakorlás is szükséges a helyes értelmezéshez.


A radiesztézia segédeszköze, a lengyel pálca képe

A földsugárzás mérésére több segédeszköze is lehet a radiesztéziának. Régen a kútásók is többféle eszközt használtak, hogy bő vízhozamú kutat ássanak. A mérés illetve érzékelés történhet pálcával, vesszővel vagy ingával. Ezen sugárzásokat leghatékonyabban lengyel pálcával lehet megmérni. Méréskor a mérőműszer maga az ember a radiesztéziai eszköz a pálca pedig a mutató. Fel kell mérni a lakásban azokat a helyeket, ahol az ember huzamosabb időt tölt. Beteg ember pedig ennél is többet. Ezért fontos, hogy az ágy földsugárzásmentes helyen legyen! Érdemes azokra a jelekre is figyelni, amelyek a földsugárzás jelenlétére utalnak. Az orvosok is rájöttek ha egy beteg felgyógyul és újra visszafekszik a káros földsugárzásba akkor a betegség ismét kiújul.

Megoldás: A földsugárzás elleni védekezés legfontosabb elve, hogy káros zónákból a fekhelyeket, gyermek játszó helyeit, íróasztalokat rakjuk el, rendezzük át. A mérést követően a semleges helyeket kell kijelölni, melyeket teljes biztonsággal használhatunk mi magunk és a gyermekeink is. A semleges geopatikus zónától mentes tiszta térnél nincs jobb, a legtöbb esetben pedig nincs is más megoldás.

 

Bemutatkozás

Már gyermekkorom óta rendkívül érdekelt a spiritualitás. Számos tanulmány után elvégeztem a Metafizikai és Szellemtudományi akadémiát. Ebben az iskolában rengeteg, régóta foglalkoztató spirituális jellegű kérdésemre kaptam választ, illetve szereztem tapasztalatot. Tanultunk pl: relaxálni, meditálni, születésünk előtti, illetve halálunk utáni létről, angyalokról, karmáról, hipnózisról, különféle energiákkal való gyógyításról valamint radiesztéziáról is.

Saját magamon, családtagjaimon és ismerőseim körében is tapasztaltam különféle betegségeket, melyeket a negatív földsugárzás okozott. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy én ennek a megelőzésében, elkerülésében szeretnék segíteni.

A lengyel pálcával történő mérés eredméye mindig visszaigazolta, azaz választ adott a betegségek okára. Többéves tapasztalat után nagyon szívesen segítek családi háza, lakása kimérésében. Főleg Győr-Moson-Sopron megyében és annak vonzáskörzetében tudom vállalni a mérést, megfizethető áron.

 

Radiesztézia - Földsugárzás

A radiesztézia sugárzás észlelést, érzékelést jelent. A radiesztézia ősrégi tudomány, melynek birtokában csak tudó emberek, papok, mágusok, sámánok voltak. A radiesztézia segítségével jelölték ki a templomok, katedrálisok, de még a piramisok helyét is. Valamint így találtak vízlelőhelyeket, érctelepeket, ásványi anyagokat és olajat. Több száz éves templomok nagy részét az akkori radiesztéták, azaz a táltosok, mágusok jelölték ki pozitív földsugárzásokra, amelyek a mai napig jótékony hatásúak.

A föld mélyéből érkező sugárzások károsíthatják az egészséget. Az orvosok és a kutatók összefüggést találtak számos betegség kialakulása és a negatív földsugárzásban eltöltött idő között. A földsugárzások az immunrendszert legyengítik és ezáltal jelennek meg a betegségek. Azok az adott szervek betegszenek meg, amelyek legjobban ki vannak téve a sugárzás hatásainak. Megfigyelések alapján a betegségek 70%-a összefüggésbe hozható a földsugárzásokkal. Ha valaki több éven át negatív földsugárzásban fekszik, először figyelmeztető jelek, majd súlyos betegségek alakulhatnak ki. Ezek a jelek lehetnek: fejfájás, álmatlanság, vérnyomás problémák, gyengeség, éjszakai többszöri ébredés. Később súlyosabb gyulladásos, akár daganatos betegség. EKG-val is kimutathatók a káros földsugárzás hatásai. Ilyenkor az ember aurája elvékonyodik, sőt ki is lyukadhat. Vízerek kereszteződésénél 40%-al erősebb a sugárzás, ezáltal gyulladásos betegségek alakulhatnak ki.

Ezért fontos azokat a helyeket kimérni, ahol sok időt tartózkodunk egy helyben. Ilyen pl: fekhelyünk, íróasztal helye, gyermek játszó helye, stb.

A fekhely helyének megváltoztatása sokszor gyors eredményt hoz, főleg ha rövid ideig tartott a sugárzás. Az ágy áthelyezése az első lépés a gyógyulás felé. A szervezet és az aura is képes magát regenerálni.

A földsugárzások lehetnek:

1, Negatívok, melyek energiát vesznek el a szervezettől. Pl: Hartmann sugárzás, vízér

2, Pozitívak, melyek pozitív energiával töltik fel a szervezetet. Itt a túltöltés az ami károsan hat a szervezetre. A pozitív energiájú helyek frissítő, energetizáló hatásúak. Ilyen pl: Dobogókő és környéke, tápiószentmártoni Attila domb, Gyulán a gyógyforrások helyei.

3, Semleges is lehet, de ez az emberi szervezetre nincs hatással.

Földsugárzások:

1, Hartmann sugárzás

A föld rács szerkezetű mágneses sugárzása befedi az egész földgolyót. A Hartmann-rács iránya É-D és K-NY, mérete Magyarországon 2,8m * 1,9m. A rács sávjainak szélessége pedig 30 cm. A rács sávjai keresztezik egymást, itt energiaperdület jön létre. A Hartmann sugárzás legártalmasabb része a Hartmann kereszt. A sugárzás erőssége kb. 40%-al nagyobb, mint a Hartmann sávban. 0 és 3 óra között a sugárzás intenzítása megnő.

Hartmann sugárzással összefüggő betegségek:

Szemromlás, idegesség, kimerültség, gyakori fejfájás, kopaszodás, légúti megbetegedések, szív ritmuszavar, gyomor panasz, cukorbetegség, ciszták, deréktáji fájdalom, meddőség, izületi fájdalmak és akár lehetnek mozgásszervi megbetegedések.

2, Vízér

Az emberi szervezetre azok a földből eredő sugárzások a legártalmasabbak, melyeket a föld alatti vízerek bocsátanak ki. Ez a sugárzás merőleges a föld felszínére. Az épületek minden emeletén azonos intenzításal kimérhető. Káros hatásai megsokszorozódnak, ha másik vízérrel keresztezik egymást. Ha vízér felett hosszabb ideig tartózkodunk, rákos daganatok fejlődhetnek ki a szervezetünkben. A földben lassan szivárgó víz a föld rétegeivel súrlódik, ezáltal keletkezik a káros sugárzás. A vízerek szélessége változó, kiterjedhet 20 cm-től akár 10 méterig is.

Több orvos igazolta már a vízerek rákkeltő hatását. Az orvosok rengeteg rákos betegségben szenvedő ember fekhelyét vizsgálták meg és 99%-ban azt tapasztalták, hogy mindegyikük ágya vízér vagy vízér kereszteződés felett helyezkedett el. Méréseim során én is ezt tapasztaltam.

A vízerek hatása által kialakuló betegségek lehetnek:

Vérnyomás problémák, vesebetegség, allergia, májbetegség, érszűkület, leukémia, reuma, emésztési problémák, szürke hályog, halláskárosodás, alvászavar és daganatos betegségek is.

3, Szent György és Ley háló

Energiában gazdag helyek, földrajzilag meghatározhatóak és energiával töltenek fel. Ezek általában régi kultikus helyek, keresztény templomok, hindu szentélyek. Rövid ideig élénkítően hatnak. A Szent György sugárzás pozitív energiával feltöltő sugárzás. A sugárzásban eltöltött 1-2 hét alatt immunrendszerünk felerősödik, egészségünk helyreáll. Hosszú távon a sugárzás sejtburjánzást okoz. Főleg ha valaki több évig ebben a sugárzásban alszik. A Szent György sugárzást kíséri a Ley vonal. A szervezetünkre is ugyanolyan hatással van. A régi kultúrákban a föld idegáramlatainak nevezték. 1 méter szélesek és egyenesen haladnak több ezer km hosszan. Hazánk egyes pontjain gyógyforrások és búcsújáró helyek vannak.

Túltöltekezés esetén: alvás zavarok, idegesség, magas vérnyomás, vesekő, epekő, hasnyálmirigy, epehólyag, és vastagbél betegség jöhet létre.

4, Curry-háló:

Geometriailag úgy oszlik szét, mint a Hartmann rács, szabályosan az egész földgömbön át, de átlós irányban. Iránya ÉK-DNY és ÉNY-DK. Az egészségre kevésbé veszélyes, mint a Hartmann háló. Sajátos energia állapotuk miatt a csomópontok környezetre és az élőlényekre negatívan hatnak. A hálósávok metszéspontja felett való hosszabb tartózkodás káros az egészségre. A csomópontok felénél viszont ajánlott tartózkodni. A háló szemei 320*320 cm és kb. 35 cm falvastagságú. A Curry sugárzás a Hartmann sugárzáshoz hasonló betegségeket okozhatnak.

Törésvonal sugárzásai:

A földkéreg állandó mozgása következtében repedések, vetődések alakulnak ki. A törésvonal minél keskenyebb, annál nagyobb veszélyt jelent a környezetére. A keskenyebb repedés koncentráltabb sugárzást bocsát ki. Általában a hegyvidéken jellemző előfordulásuk.

Betegségei: idegbetegségek, magas vérnyomás, szívritmus zavar, gyomorvérzés

 

Elérhetőség

NÉV: Takács Attila
Telefonszám: 06/20-5420722
Email cím: takattila72@gmail.com